Útkövetés

Bakancslista - maratoni célok.

50. születésnapomon egy maratoni távval fogok ünnepelni. Egészségesen, életem párjával kéz a kézben.

  • Home
    Home This is where you can find all the blog posts throughout the site.
  • Categories
    Categories Displays a list of categories from this blog.
  • Tags
    Tags Displays a list of tags that have been used in the blog.
  • Bloggers
    Bloggers Search for your favorite blogger from this site.
  • Team Blogs
    Team Blogs Find your favorite team blogs here.
  • Login
    Login Login form

A múlt árnyai

Posted by on in Imi
  • Font size: Larger Smaller
  • Hits: 702
  • 0 Comments
  • Print

Voltunk már szerintem egy páran úgy, hogy néha napján eszünkbe jutnak olyan dolgok, amik anno régen negatív ingereket váltottak ki másokból, vagy éppen olyan események – gyerekkor, iskolaévek, felnőtté válás rögös útja – amelyek következményeivel tisztában voltunk. Ezek akár 20-30 évvel ezelőtt történt dolgok, mégis ha felrémlenek a régmúltból, akkor enyhe bizsergést érzünk gyomortájon, vagy akár szégyent és bűntudatot. Mondhatnánk, hogy ezek a dolgok nem osztanak és szoroznak a jelen helyzetünk alakulásában. Pedig igen. Az ok kézenfekvő, mégpedig nem más, minthogy a gondolkodásmódunk, a szellemi, lelki fejlődésünk szakaszai sorsszerűen egymásra épülnek, támogatják, elősegítik a további fejlődésünket. Persze csak akkor, ha hajlamosak vagyunk megérteni, elfogadni, hogy mi miért történt velünk, annak a tanulságai és emlékfoszlányai miként segítenek minket a helyes úton maradni. Legyen az az életmódunk, a sport, vagy a magánélet viharos és szélcsendes mozzanatai.

Lassan 10 hete, hogy változtattam az étkezési szokásaimon és 8 hete, hogy feliratkoztam az aktívan mozgást végző emberek jelképes listájára. Kialakult egy rendszeresség az életemben, egy olyan állandó folyamat, ami nélkül jelen állás szerint nem tudnám elképzelni a mindennapjaimat. Abszolút természetes, hogy egészségesen táplálkozom, heti három alkalommal eljárok kettlebellezni. 42 évesen vettem a fáradtságot, hogy tiszteljem és becsüljem a testem. Nagyon sanszos, hogy 70 éves koromban majd elmondhatom, hogy majdnem 30 éve kettlebellezem.

Anno régen miért nem, ha most igen?

Vajon, ha nem égetem két végén a gyertyát fiatalabb koromban, nem akartam volna mindenkinek megfelelni, vagy nem éltem volna meg tragédiának minden egyes kapcsolat elmúlását, mint ahogy igen, akkor vajon itt tartanék, ahol most?

Mennyi idő kell, hogy a régmúlt tanulságait fel tudjuk ismerni, azokat ösztönösen, tudat alatt használni tudjuk a mindennapjainkban?

Mikor jön el az az idő, amikor az emlékképeinket nem érezzük visszahúzó erőnek, a „sötét oldal” hívó szavának, csupán csak kísértő pillanatoknak, amelyek nem tudnak letéríteni a helyesnek vélt útról, mert nem hagyjuk.

Vajon helyes az az út, amin haladunk, megfelelő visszaigazolásokat kapunk az életünk alakulásában aktívan részt vevő emberektől?

Meddig nem késő elismerni, hogy nem szégyen segítséget kérni és elfogadni másoktól, olyan emberektől, akikben meg van a segítő szándék és a segítő szándékot akarat és elszántság formájában át tudják adni Nekünk?

Csupa olyan kérdés, amiket életében egyszer legalább fel tesz magának Mindenki.

Csak a magam tapasztalatait és érzéseit tudom ezzel kapcsolatosan megosztani, de azt gondolom, hogy bárki, aki hasonló kérdések és problémák kereszttüzében igyekszik, vagy igyekezett kitörni a langyos semmi és valami érzésének hatása alól, az legfőképp egy valaminek és valakinek köszönheti a változás szelének az érintését. Magának és a gondolkodásmódjának a megváltoztatásának.

Voltak időszakok az életemben, amikor nem voltam jó ember és hasznos társadalmi tag, igyekeztem mindenkinek megfelelni, igyekeztem mindent úgy megélni, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Filmszerűen, várva a nagy végkifejletekre. De nem jött a végkifejlet. Azaz jött, de nem úgy, ahogy egy romantikus leányregénybe meg van írva. Utólag visszagondolva hálás vagyok magamnak és azoknak az embereknek, akik akkor fontos szerepet játszottak az életemben. Nélkülük nem tartanék ott, ahol.

Persze az is egy fontos szempont, hogy akiket akkor megbántottam, azok hogyan viszonyulnak hozzám. A „lerágott csont”, miszerint az idő mindent megold nem teljesen igaz. Van akinél eltelik 10 éve, ami után először csak „lájkol” egy képedet a mostani életedből, azután kapsz egy üzenetet a születésnapodon. Van, akitől ezt soha nem várhatod el, mert olyan sebet ütöttél a lelkén, amit ugyan elfedik a jelen kor boldog pillanatai, de mélyen alatta ott van az a seb, ami nem gyógyul be soha.

Érdemes-e ezen rágódni egész életedben. Nem érdemes.  Maradnak a tanulságok, amik segítenek, fogják a kezed, de nem emésztenek el. Mert megváltozott az évek alatt a gondolkodásmódod, az életed fonala megy tovább, történnek Veled jó dolgok, pozitív ingerek érnek. Felnőttél, felnőttem.

Azt hiszem ez sosem késő, csak jókor légy jó helyen, s ismerd fel, hogy az a bizonyos hely jó.

0
Lisznyai Imre vagyok. 42 éves, könyveléssel foglalkozom. Három éve boldog házasságban élek Polyák Szilviával. Három fiút nevelünk együtt. Egymás múzsái vagyunk, büszke csodálattal figyeljük az egészséges életmódnak köszönhető változásokat egymáson. Tudjuk, hogy csak egymásnak, magunknak köszönhetjük, hogy az életünkben történő pozitív változásokért kellő akarattal vagyunk felvértezve. Külön köszönet Takács Hajninak, az Ő útmutatásai alapján és vigyázó tekintete mellett lépegetünk előre a helyes úton.
Author's recent posts

Comments