Útkövetés

Bakancslista - maratoni célok.

50. születésnapomon egy maratoni távval fogok ünnepelni. Egészségesen, életem párjával kéz a kézben.

  • Home
    Home This is where you can find all the blog posts throughout the site.
  • Categories
    Categories Displays a list of categories from this blog.
  • Tags
    Tags Displays a list of tags that have been used in the blog.
  • Bloggers
    Bloggers Search for your favorite blogger from this site.
  • Team Blogs
    Team Blogs Find your favorite team blogs here.
  • Login
    Login Login form

Félig tele, félig üres.

Posted by on in Imi
  • Font size: Larger Smaller
  • Hits: 509
  • 0 Comments
  • Print

 

"- Mondd el, hogyan halt meg."

"- Azt mondom el, hogyan élt"

Az egyik kedven filmem az Utolsó szamuráj. s nem csak Sergio Leone stílusjegyei miatt. Az a szellemi és lelki jellemfejlődés, amit átmegy Algren kapitány az példa és ösztönzés lehet azon emberek számára, akik az optimizmus és pesszimizmus vékony határvonalát nem tudják átlépni. Nem mondom, hogy minden, de nagyon sok dolog azon múlik az életünkben, hogy mire koncentrálunk. Mennyire tudunk túl lépni a saját árnyékunkon, vagy éppen mennyire nem tudunk azonosulni a jobb élet reményével. Sok ember él a langyosnak mondott és hitt "semmi" közepén, ez a legkényelmesebb, hiszen nem túl "hideg", s nem túl "meleg". 

Amikor elhatározzuk, hogy változtatunk az életünkön, az addig felhalmozott és cipelt terhek, sérelmek, munkahelyi és magánéleti problémák nem múlnak el egyik pillanatról a másikra. Lehet az önsajnálat egyre mélyülő gödrében elmerülni, addig amíg teljesen el nem nyel az addig életünk. Lehet úgy visszatekinteni, hogy lassan, de biztosan csak a jövőre nézve fontos tanulságokat szűrjük le, beleépítve az új életünk mindennapjaiba. Vannak sokan, akik soha nem tanulnak a múlt hibáiból, nem tudnak és nem akarnak átlépni azokon. Vagy megerősítenek a megoldandó feladatok Minket, vagy nem nézünk szembe a bajokkal, hátha akkor azok nem is léteznek.

Az a fajta ember vagyok, akkor későn lépett a felnőtté válás útjára. Ahhoz, hogy ez megtörténjen fontos döntéseket kellett hoznom az életem bizonyos szakaszaiban. Megtapasztaltam milyen az amikor az ember magasan van, megtehet mindent, hatalmat érez a kezében, s azzal nem tud mit kezdeni. Voltam olyan mélyen, amit nem kívánok senkinek, sok embert bántottam, még úgy is, hogy igyekeztem Mindenkinek megfelelni. Egy valakivel nem törődtem két végén égetve a gyertyát, saját magammal. 36 éves koromban az "utolsó órában" eldöntöttem, hogy elhagyom azt a közeget, ami vissza-vissza rángatott, nem engedett a saját utamat járni. Új életet kezdtem egy teljesen új helyen. Megfogadtam, hogy arra fogok törekedni, azért szeressenek és fogadjanak el ami vagyok, aki vagyok. Sosem felejtem és felejtettem el a múltban történt dolgokat, rossz döntéseket, a konzekvenciák elkísérnek még nagyon sokáig. Épp ezek a tanulságok erősítik a jellemem. Egy táskával és egy félig bebútorozott szobával kezdtem az új életem egy Alapítványnál. Ez 7 évvel ezelőtt volt. A 7 év alatt kellő kitartással és alázattal eljutottam odáig, hogy vagy egy családom, három nevelt, de édesként szeretett fiú, egy gyönyörű feleség, egy majdnem saját ház, nem utolsó sorban pedig egy kielégítőnek mondható kapcsolat a vér szerinti fiammal. Emellett megbecsülnek, elismerik a munkámat. Jó úton vagyok afelé, hogy hasznos tagja legyek a társadalomnak. Meg volt a lehetőségem, hogy a nagy semmi közepén, török ülésben várjam a sült galambot, vagy a megváltó végkifejletet happy end nélkül. De nem kívántam élni ezzel a kényelmes lehetőséggel. Minden ember életében van szerintem egy útelágazás a sok közül, ahol a jó utat válassza. Mindig van egy jó út, egy jó döntés, egy szimpla választási lehetőség. Csak tudni kell, érezni kell a lehetőség "ízét". Érezni, hogy valaki megfogja a kezünk és kiemel a nyakig érő, fojtogató közegből.

Sokadszor is csak ismételni tudom magam, hogy szerencsés ember vagyok, mert tudtam élni a lehetőséggel, amit az élettől kaptam, s soha nem felejtem, hogy lehetett volna másképp is. A pohár régen félig üres volt, most félig tele. 

 

0
Lisznyai Imre vagyok. 42 éves, könyveléssel foglalkozom. Három éve boldog házasságban élek Polyák Szilviával. Három fiút nevelünk együtt. Egymás múzsái vagyunk, büszke csodálattal figyeljük az egészséges életmódnak köszönhető változásokat egymáson. Tudjuk, hogy csak egymásnak, magunknak köszönhetjük, hogy az életünkben történő pozitív változásokért kellő akarattal vagyunk felvértezve. Külön köszönet Takács Hajninak, az Ő útmutatásai alapján és vigyázó tekintete mellett lépegetünk előre a helyes úton.
Author's recent posts

Comments