Secondhand avagy második nekifutvaveselkedés

Találkoztunk ugyebár fogyókúrázóként azzal az állapottal, hogy újra kell kezdeni. Mert ami zsírt egyszer már elküldtünk a Bahamákra égni, annak lejárt a szabadsága, és volt olyan pofanélküli, hogy visszajött. Nem vigyáztunk eléggé, vagy talán inkább jól az elért eredményre.

Akinél, mint nálam is a gyűlölt – mert ne tagadjuk, érzelmileg viszonyulunk hozzá, és többnyire így – súlyfelesleg kirívóan sok, ez még traumatikusabb cucc tud lenni.

Azon kívül, hogy akaraterőnket megfeszítve újrakezdjük, mégis mit tudunk ilyenkor még tenni?

Kicsit szócsépelnék erről saját tapasztalatomon keresztül is, nemes és kedves engedelmetekkel! És a mostani írással még be sem fejezem, nyújtsuk a tésztát, emelkedjünk brazil szappanoperai mélységekbe, hiszen barátokközt vagyunk. 😀

Először is, hogyan szereztem az én kis drágaszágom, a mumusomat, a túlsúlyt?

Hát kitartó, majdhogynem életen át tartó munkával. 😀  Én ebbe a testbe, bőrbe gyerekkorom óta belehíztam. Cserélődtek ugyan a sejtjeim ezerrel, de sajnos mindig méretarányosan. 😀  Most már látom, hogy mit miként kellett volna elsődlegesen a szüleimnek, akkor máshogy tenniük. Tettek erőfeszítéseket, de nem a megfelelőt, megfelelő helyen, s a megfelelő időben. Na mindegy is, most nem felelősöket keresünk, meg minek is, változni, változtatni akarunk. Ehhez pedig ki kellett mondanom magamban, hogy a nagykorúvá válásomtól kezdve teljes mértékben vállamon a felelősség a túlsúlyért és a változtatás lehetőségéért.

Az én túlsúlyom sok, már-már a majdnem minden mindegy kategória, a gödör alja.

Most számokat fogok leírni, nyers és arculcsapó számokat. 20 éves koromra kb. 160 kg voltam, onnan az egyetemi évek alatt visszafogytam 104 kg-ra (nevezzük ezt első próbálkozásnak), aztán egy nem kalkulált esemény, betegség miatt ha lassan nem is, de biztosan ritörnöltem a 160plusz kg-ra. Akkortájban, végső elkeseredés tengerében fuldokolva volt egy sikeresnek induló, de eredményesnek nem mondható karcsulás, úgy 150 kg-ig mentem vissza (hívjuk ezt második próbálkozásnak). Eredményes azért nem volt, mert kis idő múltán, ismét a versenysúlyomat nyomtam, a 160 kg-ot, igazoláskép(p) az orvosi leletből.

A múlt heti bejegyzés mellékleteként látható volt a mérlegfotóm, sőt már annál picivel kevesebb: 134,6 kg. Ez pedig a harmadik, remélem utolsó fogyási folyamat lesz az életemben, de hogy az érdeklődést fenntartsam, erről majd next time tervezek írni.

Demégmielőtt könnyező kezeimmel fájó búcsút intenék, megpróbálom megfogalmazni, hogy mi lehetett az első kettő próbálkozásomban a hiba, amit most leginkább törekszem elkerülni. Az első alkalommal, amikor a tetemes mennyiségtől megszabadultam, azt hiszem a tudatosság hiányzott leginkább, sodródtam az árral, de nem én irányítottam. Szép lassan leperegtek rólam a kilók, majdhogynem maguktól. Egyetemista voltam, szerelmi bánat, rohanás, alig evés.

Nem figyeltem oda eléggé táplálkozásra, mozgásra, egyszóval az egyensúlyra.

A második próbálkozásnál a módszert választottam meg rosszul, egy akkoriban nagyon divatos, fehérjebázisú diétát, amit képtelenség egészségügyi kockázatok nélkül hosszútávon folytatni. Itt is nagyon hiányzott az a bizonyos balansz. Mentségemre szól, hogy nagyon el voltam keseredve, és a jövőre nézve a pozitívum talán az volt, hogy a gyorsan jött eredmény elhitette, hogy befektetett munkával képes vagyok változtatni, márpedig ez a hit nagyon kell a mostani folyamathoz is.

De a tényleges, tartós eredményre még várnom kellett. A mostani próbálkozásban igyekszem tudatos lenni, segítséget kérni, egyensúlyra törekedni. És hiszek, és tapasztalom is az eredmény tartósságát. De erről már csak a legközelebbi írásokban, mert már én is unom magam kicsikét. 😀

Addig is együnk finomakat, például reggelire tojáskrémes mennyei mannaszendvicset sok-sok zöldfűszerrel. A nagyképűség morzsáival meghintett erős jóindulattal zöldfűszerligetnek becézett párkányomról és a tojáskrémes cuccról fotót is mellékelek.

És higgyük el, hogy többet érdemlünk annál, hogy a túlsúly miatt secondhand legyünk, akár saját, akár mások szemében. A változtatás lehetősége alvó oroszlánként nyugszik bennünk, ne féljük felébreszteni! 😉

Fatamorfózisban gazdag napokat mindenkinek!

balanceboy