Egyáltalán, érdemes éhgyomorra edzeni?

Sokáig úgy tartották, az éhgyomorra végzett edzés fokozza a zsírégetést, így nagyobb szerepe van a fogyásban. Nemrégiben azonban végeztek egy metaanalízist*, melybe olyan kutatásokat vontak be, amik erre a kérdésre kívántak választ adni.
A tanulmányok eredményei alapján azt mondhatjuk, hogy az éhgyomorra végzett edzés nem támogatja egyértelműen a testösszetétel pozitív irányú változását és a fogyást, ám káros hatása sincs.
Ugyanakkor úgy tűnik, az éhgyomori edzés növeli a zsíroxidációt és a zsírsavak üzemanyagként(energia) való felhasználását, ami az inzulinérzékenység javulását eredményezheti, így előnyös hatása van inzulinrezisztenciával küzdő illetve 2. típusú cukorbetegekre.
A tanulmány azt támasztja alá, hogy a fogyásnál az energiamegszorításnak nem az edzés előtt, hanem a teljes diétás periódusra vonatkozóan van szerepe.
A nem éhgyomorra történő edzés által viszont nő a termikus hatás, így nagyobb lesz az energiafelhasználás edzést követően, mint éhezéses állapotban.
Azt is kimutatták, hogy ha megfelelő üzemanyag nélkül edzünk, nő az izomvesztés ezáltal a zsírmentes testtömeg csökken (Azt hiszem ez senkinek nem célja)

És akkor a jogosan felmerülő kérdés, mit együnk, ha ébredés után edzeni mennénk?


Jól figyelj: szénhidrátot!


A reggeli edzés előtti étkezés célja, hogy:
-hidratáljon
-rendezze a vércukorszintünket
-feltöltse glikogénraktárainkat
-energiát biztosítson az edzéshez


A leggyorsabban hasznosuló energiaforrás a szénhidrát! Forrásai a gabonafélék, zöldségek, gyümölcsök. Más forrásai is vannak, ám azok egyidejűleg nagyobb mennyiségű fehérjét és/vagy zsírt tartalmaznak, így a felszívódás lassul, ez a fizikai aktivitás szempontjából nem kedvező (minden más esetben igen).
A gyümölcsökben levő szénhidrátok felszívódása 2,4 g ch/perc. Egy kis banán akár 10 perc alatt hasznosul, egy nagyobbnak szükséges lehet 20 perc is. Miután a gabonafélék összetett szénhidrátokat tartalmaznak, több időre van szükségük, ám minden ami pelyhesített, extrudált, puffasztott, turmixolt, gyorsítja a felszívódást, így egy zabkásának vagy puffasztott kölesnek, quinoának sincs szüksége 30-45 percnél többre.


A tegnapi konzultáción pont ezeket a hatásokat elemeztük azzal a sportolómmal, aki szeretne zsíros testtömeget veszíteni, ám hatékonyan edzeni. Felírta az étkezéseit és a tapasztalt tüneteit edzés közben. Rávilágítottam, hogy miért baj, ha edzés előtt nem eszik szénhidrátot (közben nehéz láb érzése volt), és mi volt az oka annak, amikor azt írta, könnyedén ment a kerékpározás és a futás (előtte megfelelő mennyiségű és minőségű üzemanyaggal látta el a szervezetét)
*Meta-analízis: Több hasonló célú vizsgálat eredményeiből készült összesített, átfogó elemzés. Legfőbb előnye, hogy minden elérhető adattal számol, így nagyobb statisztikai erővel bír, mint az egyes vizsgálatok külön-külön, ezért egy-egy metaanalízis megbízhatósága igen jelentős.

Neked van olyan étel, ami kifejezetten bevált edzés előtt? Nekem a zabkása, de csakis edzés előtt. Ha nem megyek edzeni, a falat kaparom fél óra múlva olyan éhségérzetet okoz (magas GI), így felszívódását lassítani szükséges ha zabpelyhes, de laktató reggelire vágyunk.

A metaanalízis: https://www.mdpi.com/2411-5142/2/4/43